Valósan egy átok az amely megakadályozza a boldogságunkat? Megpróbálom más irányból megvilágítani a kérdést, hátha úgy könnyebb lesz az átgondolás. Egy Wass Albert idézettel kezdeném: "Nehéz idők jönnek Göde fiam - mondta komoran - bizony nehéz idők. Nem az új Isten miatt ahogy tük mondjátok, mert hiszen csak egy Isten van, mindegy hány néven nevezik. Ott rejlik a baj, hogy akik kard élének, s faltörő kosnak használják Isten nevét, azok nem Isten igazságát keresik, hanem a maguk galád önzését szolgálva megbújnak a neve mögé, hogy elrabolhassák azt ami a másé, s legyilkolhassák a védekezőket, mint Isten ellenségeit." (Hagyaték) A régi világban, Krisztus születésekor is volt húsvét. Kétféle ünnep volt akkoriban, az egyik a Pesac (héber), melynek jelentése átugrani, megkerülni, a másik a Pasca (arámi), ami átmenetet jelent. Az első kifejezés az olyan emberi magatartás, amely során húsvétkor levágtak egy bárányt a család éves bűneiért cserébe. A bárány bűnhődött, életét adta, a család helyett. Ha Pasca iránymutatása mentén haladnánk, akkor bűnbánat, bocsánatkérés és jóvátétel lenne az út. Nos, ma az emberek ennek a két módszernek a módjára járnak el. A Pasca "hívei" Krisztust követik, a Pesac "hívei" pedig mindig másra mutogatnak, azokra akik hibásak a dolgok alakulásáért. Megfigyelhető, hogy a Turul dinasztia királyai közül kik akarták az országot német-római hűbérbe adni. A király csak olyan Turul dinasztia beli sarj lehetett, aki alkalmas volt királynak. Az arra alkalmatlanok, azért akarták a hűbérséget, mert a nyugati társadalmak hűbérurainak semmilyen törvénynek nem kellett megfelelni, önkényúrként viselkedhettek, ha a hűbérúr felé teljesítették kötelezettségüket. Dr. Varga Tibor bizonyítja, hogy a magyar kereszténység nem egyezik a római katolikussal, egészen a XV. századig. Egyházi vezetőinket királyaink nevezik ki, nem Róma. Másként böjtölünk. Vannak ünnepeink, amelyet sokkal korábban ünnepelünk, mint az római ünnep lenne. Pl.: 1. a szeplőtelen fogantatás, amelyet Kálmán király idejében biztosan ünnepelünk (írás van róla), míg Róma csak az 1800-as évek második felében teszi kötelező ünneppé. 2. Urunk színeváltozása, amely a nándorfehérvári diadal emlékére lesz katolikus ünnep. A sort folytathatnánk. Itt van még Szent István kérdése. Őt Szent László avatatta szentté. Vajon a Szűzanya lovagja is szégyene hazánknak. Vajon ő miért avattatott volna egy senkiházit szentté? Tegyük fel, hogy I. István is követett el hibát, gondoljunk itt a rovások elpusztítására, vagy táltos üldözésekre, de vajon ezért bűnhődhet egy egész nemzet? Ráadásul a Szent Korona és az ország felajánlása biztosan egy nagyszerű tett volt, amely biztosította, az utolsó időkig, nagy szükség idején, a nemzet összefogását! Hiszen a hatalom letéteményese a Szent Korona, erre esküsznek és az Ő nevére fognak össze őseink. Ha figyelembe vesszük, hogy mit ír a Hagyaték, akkor felmerül a kérdés, vajon mi lehet a helyzet, a mai magyarországon? Azt biztosan tudjuk, hogy Magyarországon nem voltak forradalmak, csak szabadságharcok. Mindig a szabdságjogunkért harcoltunk. Valami olyanért, amit talán csak mi értettünk. Ha tudjuk, mi a magyarság feladata asztrológia szempontból, akkor további segítő gondolatokat kapunk. A magyar nyilas nép, amely az ikrek felé halad. Már a szkíta ábrázolásokban komoly szerepet játszanak a tesvérpárok. A testvéri szeretetről szóló legendáikat a görögök jegyezték fel. A honfoglaló őseink, a fiú örökség fája, a leányági örökség fája mellett, a lelki rokonság fáját is vezették. A lelki rokonok, később a komák, mátkák, olyan rokonságban voltak, amely miatt gyermekeik nem házasodhattak. Égben köttetett kapcsolatnak tartották, amelyet fehérvasárnap kötöttek. Népmeséink is sokat mesélnek a feltétel nélküli szeretet alapú kapcsolatokról. Gondoljunk csak Fehérló fiára, aki minden útközben szerezett barátját megmentette, akik aztán cserben hagyták, a meneküléskor. Lehet-e az a bajunk, hogy van egy olyan erkölcsi örökségünk, amelyet megőrízni és átadni teremtett minket az Úr? Ez pedig a feltétel nélküli testvéri szeretet. Ennek a megvalósítása pedig mindig nehéz volt, pláne most, napjainkban, maikor nagyon nagy a nyomás. Nagy a nyomás, nagyobb, mint valaha. Ugyanis az önző, csak a saját hasznával törődő eszmeiség nyerésben van. A Pesac, másra mutogató, mást hibáztató embertömege olyan hatalmas lett, hogy teljesen magányosnak érezheti magát az ember a másik hozzáállással. Ez a magatartás, nem csak uralkodó, hanem a könnyebb út is. Így minden embernek, nekünk is könnyebben követhető. Így a kisértés is hatalmas. Miért is ne tennénk így, akár nemzeti feladatunkat is megtagadva, hiszen mindenhonnan ezt halljuk és mások is így boldogulnak. A másik viselkedést pedig csak a lelkiismeretünk, a belső jóérzésünk támogatja, amely jelentős zajban akár el is nyomható, időről időre. Abban is bízhatunk, hogy egy idő után teljesen elhallgat, megszűnik. Helyzetünket, Krisztus megkisértésével hasonlítanám össze. A sátán mindent ígér, ráadásul szinte semmiért cserébe. Könnyen megszerezhető javak sora kínálkozik, minden lépésünknél. Ráadásul csak azt halljuk mindenhol, hogy ez milyen jó. A környezetünk, a környező országok lakói, sőt mások is, így tesznek és milyen jól érzik magukat. MIndenhol azt halljuk, milyen jó így. Szinte sehonnan sem hallatszik másik vélemény. Teljesen egyedül érezhetjük magunkat. Egyedül a saját véleményünkkel. Egy feladattal, amely csak nekünk van. Egy belső késztetéssel, hogy megvalósítsuk a feltétel nélküli szeretetet. A testvéri szeretetet. Amit magunkban hordozunk amióta létezünk. Ezzel a feladattal küldött minket az Isten. Könnyen előfordul, hogy gyengének érezzük magunkat és a gyengébb ellenállás felé mozdulunk, még akkor is, ha érezzük, nem ez a legjobb megoldás. Ezt tették gyengébb képességű vezéreink is. Hiszen vezetőnek lenni, a mi szabályaink szerint, szolgálat és megtiszteltetés, ahogyan régen díjazás se járt az országos tisztségekért. A gyengéket, mindig a nemzet emlékeztette a dolgukra. Idővel persze a nemzeti elitet lecserélték, egy birodalmira, majd egy nemzetközire. Akik inkább húznak oda, mint közénk. De ez nem szabadna, hogy eltántorítson minket. Mindenki magáért felel! Mindenki tartsa magát a feladathoz, csak magát és akkor nem lesz baj. Ne másokra mutogassunk (Pesac), hanem kövessük az előttünk járókat (Pasca). Krisztus Urunkat és sok más példamutató ősünket! Ne az átokkal foglalkozzunk, mert nem az a lényeg, hanem, hogy mi magunk megtettünk-e mindent a saját és nemzetünk jövőjéért. Vajon mi magunk szembe merünk-e menni a nemzetközi nyomással, az anyag uralmával? Vagy nem is akarunk mást, mint egy kicsit több és jobb anyagot? Kit érdekel a feladat, a testvérség? Ezen gondolkozzunk el és ha megtettük, majd látjuk, milyen elhanyagolható az az átok, ha volt egyáltalán! Somogyi Péter, lélekszerelő (MAGYART)