Sokszor elmondtam, leírtam, sokak után magam is. Javaslom az átgondolást, mert egyébként megint, mint már annyiszor, az lesz a sorsunk, hogy lelkesedésünket, idegen érdekek által kihasználva, kerülünk egy újabb évtizedekig tartó szerencsétlen időszakba, ahol nem a saját utat járva akár el is veszhetünk, eltűnhetünk a világ porondján.
Magyar út...
Egy gondolat arról, hogyan is gondolkodunk mi magyarok...
Régebb óta fontolgatom ennek az írásnak a megfogalmazását. Úgy emlékeztem, megírtam már egyszer és könnyebb lett volna azt feltenni. Sajnos nem találtam, így marad az újraírás.
Van egy gondolatmenet, amit korábban talán Molnár V. Józseftől hallottam először. Ezen gondolat szerint, mi nem vagyunk egy igazi lázadozó nép. Sokat tűrünk, sokáig, bízva az eljövendőben, a vezetőink belátásában, az Isteni segítségben… Szóval tűrünk, sokáig. Igazán sokáig. Aztán egyszer csak mozdulunk. Mozdulunk!
Mozdulunk és akkor aztán nem állunk meg. Nézzük csak meg, mi lett 1848-ban. Egy európai forradalmi hullám kezdeti lendületében megszületett a magyar szabadságharc, amit csak orosz segítséggel lehetett leverni. De mi történt a többi országban? Pár nap illetve hét után elbuktak a LÁZONGÁSOK! Ami törvényszerű. Elbuktak. Miért? Mert csupán lázongások voltak. Forradalmacskák. Elbuktak, mert nem irányultak másra, mint arra, hogy ELEGÜK LETT VALAMIBŐL. Nem tettek mást, mint csupán VALAMI ELLEN emelkedtek meg. Éppen csak annyira, hogy kifejezzék, ebből elég volt. Mi hiányzott? A CÉL. Azért buktak el, mert nem volt miért tenni. A lázongás, a forradalom, nem vezet sehová.
Mi történik Magyarországon? A lázadást, a forradalmat felváltja A SZABADSÁGUNKÉRT VÍVOTT HARC. A SZABADSÁGHARC! Miért tartott ki olyan sokáig? Mi volt az, amiért úgy tűnt, még győzhetünk is? Miért csak külső segítséggel lehetett legyőzni minket? Mert volt célunk! Volt hosszútávú víziónk arról, hogyan szeretnénk majd ezután élni. A cél megfelelően NAGY volt és erős. A többségben élt a vágy ennek elérésére és főleg vezetőink teljesen elkötelezettek voltak annak elérésében.
A két gondolat közötti különbség jól érzékelhető:
nyugati: Mindegy mi lesz, de ebből már elegünk van…
magyar: A szabadságért, előre!
Könnyű belátni, a második a sajátunk. Hiszen 1956-ban az AVH-s provokáció, a tömegbe lövetés után nem megalázkodás, hanem SZABADSÁGHARC bontakozott ki. Amit ugyan mi kicsiny ország nem nyertünk meg magunknak, de megnyertük a világnak. Ugyanis a megtorlások miatt kilépett a Kommunista Internacionáléból mind a francia, mind az olasz kommunista párt. Az egység megszűnt! Ami nagyban hozzájárult a kommunizmus bukásához, hiszen a franciáknál, majdnem nyert a kommunista párt a következő választásokon, míg az olaszoknál nyert is. Nem nehéz elképzelni mi lett volna, ha olasz és francia kommunista országirányítás mellett van egy nemzetközi szövetség. Akkor könnyen lehet, ma egy más berendezkedésű Európa tagjai lennénk.
De maradjunk a lelkületnél. Értem én, hogy sokan szeretnének nyugathoz annyira tartozni, hogy azért akár magyarságukról is lemondanak. Elhiszem, hogy vonzó az ottani jólét elénk tárt képe. Azt is elhiszem, hogy a többség mégse ezt szeretné. Szeret magyar lenni és annak is maradni, de szívesebben élne jobban. Ez szerintem elérhető, de csak egy útja van. A magyar út. Az pedig megegyezik a teremtés rendjével. Vágyni kell egy szebb jövőt. Azt látni is kell magunk előtt, majd elkezdeni tenni érte, lépésről lépésre. Eközben pedig megérkezik az Isteni segítség és elérjük célunkat. Azt a CÉLT, ami a már a kezdetekkor meg van. Amit kitűzünk magunk elé.
A mindegy mi lesz, csak ebből elegem van, az csupán arra elég, hogy a jelenlegi helyzet lerombolása után, káosz és zavar legyen az életünkben. Ez persze sokaknak kedvez, hiszen a ZAVAROSBAN LEHET IGAZÁN JÓL HALÁSZNI! Hiszen nem átlátható a helyzet, nincsen kontroll és bármit lehet csinálni. TALÁN EMLÉKSZÜNK RÁ, hogy 90 után pár év alatt privatizálták, elvették, a fejünk felől, illetve kihúzták a lábunk alól a teljes nemzeti vagyont. Azóta munkarabszolgák vagyunk olyan urak kezében, akik nem munkával keresték a vagyonukat. Tisztelet a kivételnek, ami van itt is.
Az is jól látszik, hogy a mindegy mi lesz, csak ennek legyen vége az nem csak eredményt nem hoz, hanem felelőtlen magatartás is. Hiszen nem teszünk mást, mint a munka egyik felét végezzük csak el. Rombolunk, majd feltett kézzel hátralépünk és várjuk a csodát. Aztán majd azt mondjuk magunknak a tükörbe reggelente, hogy mi nem tehetünk róla… De sajnos igen. A felelőtlen viselkedésünkkel hozzájárultunk a káoszhoz, mert türelmetlenek voltunk, romboltunk, ahelyett, hogy egy kis türelemmel felelősséget vállalva a jövőnkért megkezdenénk az építkezést, no igaz nem valami ellen, HANEM VALAMIÉRT! Igaz ez egy nehéz és rögös út. Ráadásul út közben derül ki a társainkról, hogy tényleg azt akarják-e ők is amit mi? Kiderül, vajon tényleg azonosak-e a céljaink? Tényleg azt akarjuk mind, EGY AKARATTAL, hogy itt ebben az országban jobb legyen élni?! Vagy vannak páran akik az elégetlenségünket kihasználva saját kis pecsenyéjüket kívánják megsütni. Akik csupán szeretnének egy kicsit a zavarosban halászni, nagyobb hasznot remélve, mint amit tisztességes munkával elérni lehetséges.
Igen, ez mindig kiderül az úton. De ahhoz CÉL KELL, AMIT KITŰZÜNK. A CÉL FELÉ PEDIG EGYÜTT EL KELL INDULNI, TENNI, hogy aztán legyen megvalósulás, úgy is, hogy közben páran kihullanak. Akik NEM GONDOLTÁK KOMOLYAN! Akik csak nyerészkedni akartak egy nép sorformálódása közben. De ők hulljanak is ki! Mindannyiunk érdeke ez. Ehhez viszont cél kell, összefogás és tettek sorozata, hosszú ideig!!! Nem elég a lázongás, a forradalom. (apropó forradalom: vannak példáink, arab tavasz, ukrán demokrácia… MIND JOBBAN JÁRTAK! Mindenhol tombol a demokrácia, az igazság bajnokai győztek és a nép nyomorog, miközben szőrén szálán, követhetetlenül tűnnek el a vagyonok, köttetnek megállapodások a nép feje felett…)
Szóval, csak egyet szeretnék kérni. Válasszuk a magyar utat! Ha van, lesz cél, akkor fogjunk össze és tettekkel haladjunk lépésről lépésre. Hagyjuk a nyugati lázongó, forradalmaskodó viselkedésformát meg a nyugatnak. Legyünk magyarok, szabadok, szabadságharcosok és tegyünk együtt, lázongás nélkül, építkezve a célt szem előtt tartva!!!
Ne dőljünk be olyan gondolatoknak, amelyek a mában élés felelőtlen verzióját terjesztik. Ha majd úgy lesz, megoldjuk - mondják. Vannak azonban dolgok, amiket csak megelőzni lehet, utólag megoldani nem. Mert ugyan azt, hogy hogyan éljünk a bal lábunk nélkül ráérünk a bal lábunk elvesztése után megoldani. De kimondottan butaság azzal sem törődni, hogyan őrizhetjük meg inkább a bal lábunkat! Mert aztán majd siránkozhatunk, hogy hát igen, ha másként tettünk volna… Az ilyen helyzeteket, előre látással, a múlt tapasztalataink a figyelembe vételével meg lehet oldani, de a lázongás, a nekem ebből elegem van, biztosan nem hoz jó megoldást!
Legyen cél, amiben egyetértünk és tegyünk érte, lépésről lépésre, összefogva! Ne dőljünk be annak az elképzelésnek, hogy most csak erre, vagy arra koncentráljunk, mert ez a fontos, ezt érjük el előbb, majd utána döntünk a többiről. Ugyanis egy minden feletti stabil célnak lennie kell egy közösségben, sőt még az érte megtett út milyenségében és a hogyanban is egyet kell érteni nagy vonalakban, hogy esély legyen a megvalósulásra. Különben az első siker után jön a széthúzás, a veszekedés és az eredmény a kiindulási pontnál is rosszabb lesz, mert a nyakunkon marad a káosz.
Maradjunk gondolkodásunkban és tetteinkben is magyarok!
Somogyi Péter
MAGYART
