Megoldás a rendszerváltásra?
2020. november 20. írta: Lélekszerelő, MAGYART

Megoldás a rendszerváltásra?

werbo_czy_tripartitum.jpgMEGOLDÁS!

Mi ez a gondolat?

Írtam, hogy se lázongani, se hőzöngeni nem vagyok hajlandó. Nem ülök fel egy olyan kezdeményezésnek se amelyik nem tesz mást, mint felhasználja az elégedetlenséget, napi politikai célokért, mint kormányváltás, ami nem hozhat megoldást. Nem hoz megoldást, mert a rendszer hibáját egy másik kormány nem fogja kiküszöbölni. Sőt, könnyen lehet, hogy az új csapat még rosszabb teljesítményt nyújt majd.

 Sokan mondják, az alaptörvény nem érvényes, rossz… De szinte senki sem mondja el miért.

A nemzetközi jogban van egy olyan kitétel, mely szerint a hadi állapotban hozott törvények, normál esetben nem érvényesek, azok örökre perelhetőek és nem évülnek el. Ugyanis, ha olyanok, akkor háborús bűnnek is számíthatnak.

 Nos, 1944 március 19-én a Magyar Királyságot megszállja a német hadsereg. Eddig az időpontig az érvényes magyar jogrend a Szent Korona Jog. Amely sokak ismeretével ellentétben nem precedens értékű jog, hanem szokásjog alapú! Ez nagyon nem mindegy. Ezt azonban most nem is fejtem ki. A lényeg az hogy a katonai megszállás idejéig, az érvényes jog a Szent Korona Jog.

 A magyar parlament azt a döntést hozza, hogy a megszállás miatt, a tevékenységét felfüggeszti addíg, amíg a helyzet nem normalizálódik, azaz, a háborús helyzetnek vége nincs.

 Ki tudja, mikor következik ez be,

 Kapaszkodj meg! kapaszkodjon meg! 1991 június 30. Ugyanis ekkor hagyja el az utolsó szovjet katona Magyarország területét. Tehát, 1991 június 30-ig hazánk katonai megszállás alatt áll! A fenti nemzetközi jogállás okán: érvénytelen a köztársaság kikiáltása, 1946, (hiszen szovjet megszállás alatt voltunk), érvénytelen a népköztársaság kikiáltása, majd a köztársaság újra kikiáltása, 1989, és az 1989-es alkotmány is!

 Hol van az átverés? Hol néznek minket hülyének? Ott, ahol a mostani alaptörvényt leszólják és egy amúgy érvénytelen, katonai megszállás alatt íródottat, akarnak visszatérni. Egy olyanhoz, amely érvénytelen, soha nem évül el és örökre perelhető, minden rendelkezése. Például a privatizáció, amikor a mai baloldal a teljes állami vagyon 92%-át ellopta. Persze, ha mi most ezt az alkotmányt katonai megszállás náélük hatalomba helyezzük, akkor örökre a nyakunkon maradhat!

 Miért baj ez nekünk? Azért mert ez a rendszer egy nyugatról importált rendszer, amelynek a hatásait jól látjuk. Éljük minden nap és a többség nyögi a jármát! Miért akarná ezt valaki vissza? Azért, hogy az államvagyont elprivatizálók, ellopók jöjjenek vissza és elkezdjék egyébként világbanki nyomásra  a megszorítások politikáját? Azért, hogy ezzel a privatizációt legalizálják! NA, EZ A GOND, BAJ, NEM  a MASZK! Hogy a mostaninál nagyobb mértékben igazodjunk a nyugathoz? Azokhoz, akik a náluk már lejárt érvényességű fagyasztott élelmiszert nekünk teljes értékűnek hazudva adják el? (nyugaton 1 hónapig lehetnek hűtve, nálunk 3 így az ott lejárt szavatosságú termékeket hozzánk szállítják és itt eladják, mondván, ide ez is jó lesz. De beszélhetünk a szar minőségű háztartási szerekről is, miközben végtelen a lista…) Értem én, hogy szépen felépített ideológia van a háttérben amiben még mindig sokan hisznek. Mégpedig, hogy ott kolbászból van a kerítés is…

 Tévedés. Ott pl nincsen korrupció? Mit gondol a magyar, külföldön, a választási harcokba fektetett pénzeket, a befektetők nem kapják vissza kamatostól? Annyi a különbség, hogy ott 45 évvel hosszabb ideje üzemeltetik a rendszert és kifinomultabbak a látszatok. De ez egy újabb téma.

 Miért nem érvényes a mai alaptörvény? Hiszen nem katonai megszállás alatt készült! Azért, mert a 89-es alkotmány általi szabályokra alapozva, a kétharmad erejével jött létre. Egy olyan jogra hivatkozik, hozza létre magát, amely ÉRVÉNYTELEN! Nem a kormány miatt, nem a pártok miatt, hanem ezért. A kormány eltávolításával nem jutunk semmire. Mellesleg nekem meggyőződésem, hogy két út van. Az egyikben nekünk magyaroknak el kell tűnnünk a föld színéről, a másikban, ugyan nem dúskálva, de megmaradhatunk. Ez a mozgástér. Most az a hatalom van amelyben megmaradhatunk. Ezen érdemes elgondolkodni, mert ez nem csak az én véleményem.

 MEGOLDÁS?

Van! Látjuk, hogy 1944 március 19 után zavaros, katonai megszállással lefedett világunk van. Ha egy független verzióra szeretnénk visszatérni, akkor a legkorábbi minimális idő amihez viszonyulhatunk, az a német megszállás előtti időpont. Tehát a jogfolytonosságot 1944 március 19 előtt kell helyreállítanunk. Azaz MAGYARORSZÁG - KIRÁLYSÁG!

 Ki a király? A Magyar Királyság működik király nélkül is. Gondoljunk csak Hunyadi Jánosra, vagy Vitéz Nagybányai Horthy Miklósra, akik kormányzóként irányították az országot. A felajánlott koronát visszautasították, de a feladatokat elvégezték.

 Mit jelentene ez?

Ha a jogfolytonosságot visszaállítjuk, akkor kétkamarás parlamentünk lesz.

Alsó ház: a választott képviselők

Felső ház: nemesség (régen, A két háború között is csupán 25% volt) Illetve szakmai képviseletek vezetői (kamarák, érdekképviseletek…)

Kormányzat

Ez a 3 irányítja az országot. Mindegyiknek vétó joga van és csak egybehangzóan dönthetnek. Ez aztán a fékek, az ellensúlyok rendszere. Igaz?! :) Persze jól kezelhetően és nem liberális módon, hogy akinek a legnagyobb a hangja, annak van igaza…

 A másik nagyon fontos az az, hogy a Szent Koronát vissza kell helyezni a HATALOMBA. Azaz a Szt. Korona a hatalom letéteményese. Mindenki neki tartozik elszámolni, felesküdni… Mivel visszakerül a hatalomba, így helyre állítódik a Szent Korona Birtokai jogcím. Ide tartozik minden olyan ingó és ingatlan amely az itt élő népek megélhetését, megélhetési biztonságát szavatolja. Mik ezek, a teljesség igénye nélkül:

  • termőföld
  • úthálózat
  • vízhálózat
  • természeti kincsek (ivóvíz készlet is, amely jelenleg nagyrészt külföldi tulajdonban van)

 

Ezeket nem lehet elidegeníteni! A Szent Korona Birtokai és a tulajdonjoguk nem kerülhet magán kézbe. Csak használatra, üzemeltetésre lehet őket megkapni. Amely jogviszony, tisztességtelen viselkedés esetén azonnal felmondható. De szép is lenne! Nem lehetne holland, német vagy bármilyen más nációé a magyar föld… Nem lehetne olyan üzleteket kötni, ahol a nyugati befektetőnek fix nyeresége van a lakosság kárára, mindegy milyen a gazdasági helyzet…

 Látszik, ha a megfelelő dátumhoz csatoljuk a jogfolytonosság visszaállítását, rengeteg problémánk megoldódik és hirtelen biztos talaj kerül a lábunk alá!

 Ne hőzöngjünk! Okosodjunk, tanítsunk, adjuk tovább az információt, hogyha eljön az idő, meg tudjuk tenni amit kell! Higgyük el, van nekünk, a számunkra megfelelő szabályrendszerünk, amiben jól tudunk élni. Nem kell sehová, senkihez sem igazodnunk, senkit se kell másolnunk, majmolnunk. Legyünk bátrak! Egy népet nem lehet lecserélni, ha nem hagyja magát!

 

Somogyi Péter

Hagyatékőrző, Lélekszerelő

A bejegyzés trackback címe:

https://magyart.blog.hu/api/trackback/id/tr6616292976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása