A cím bevezető, első része, elhangzott Brüsszelből. Vajon másban is felmerül a kérdés, vajon mik ezek az engedmények, amit meg kellene tennünk? Mert ugye az a vetítés, hogy ha ezeket megtesszük, akkor megkapjuk a visszatartott pénzeket. S akkor eljön a kánaán. Akkor minden jobb lesz, minden gondunk megoldódik… Hiszen lesz pénz mindenre…
Ugyan tiszta beszéd nincsen a témában, sőt szerintem nem is lesz. Mert ezeket az elvárásokat amolyan gumiszabályként alkalmazzák. Tedd meg ezt…, még ezt is…, sőt még ezt is…, s majd utána fizetünk… De ugye aki egyszer enged a zsarolásnak, azt mindig zsarolni fogják. Ezért ez úgy lenne, hogy mindig kapnánk egy kis pénzt, de soha se az összeset. Ellenben mindig lenne egy újabb és egy újabb követelés…, aminek meg kellene felelnünk. S persze, ha a sornak soha sem lesz vége, akkor nem is kapjuk meg a nekünk járó pénzt soha sem.
Milyen pénzt? Erről írtam már: https://magyart.blog.hu/2020/12/08/eus_tamogatas_eus_penzek_tisztazzuk_sorozat Szóval, van a mi pénzünk, amit befizettünk. Ennek egy részét kellene, hogy célzott befektetésekre visszakapjuk. Ezt tagadják meg tőlünk, olyan elméletek mentén, amelyek egy része, minimum szubjektív. Hiszen rengetegszer halljuk, attól félünk… úgy érezzük… az a megérzésünk… és mindezek után hivatkoznak egy teljesen elfogult ellenzéki elemzésre.
Nos, ezeknek a feltételeknek a sorában biztosan ott van az illegális migráció kezelésének a módja. Mint tudjuk, ebben nem hasonlít a mi módszerünk az EU-s átlagra. Mi nem fogadunk illegális migránsokat, határzárat alkalmazunk és csak iratokkal rendelkező, menedékjogot kérő migránsok ügyeivel foglalkozunk a határnál. Olyanokkal akiknek vannak irataik, akikről tudni lehet, kicsodák, honnan jöttek és miért. Az ő ügyeiket elbírálják és kapnak engedélyt a belépésre, bizonyos korlátok mellett. Ilyenek például a filipino vendégmunkások.
Fontos megemlíteni, hogy azon határországok, akik a shengen-i határt képezik, kötelesek megvédeni a határaikat és ezzel az EU-s határokat is az illegális bevándorlóktól. Mi ilyen ország vagyunk. Van olyan EU-s törvény, amely szerint mi határvédelemre vagyunk kötelezve. Ez egy olyan szabály, amelyet az össze uniós ország elfogadott, megszavazott…
Azért fontos nekünk ez a terület, mert az EU-s migránselosztó rendszerben nem akarunk résztvenni. Érthető is. Nem azért építettünk határzárat, rengeteg pénzért és őrizzük a határunkat és zárjuk ki a migránsokat, hogy aztán az EU nyugati oldala felől mégis betelepítsék őket hozzánk.
Miért ragaszkodunk annyira az illegális migráns mentes Magyarországhoz? Nem másért, hanem mert hatalmas és keserű tapasztalataink vannak a migrációból eredően. Az első írásos emlék, hogy oláh jobbágy létezik hazánkban a Budai Nagy Antal féle parasztfelkelés. 1437. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9lyi_parasztfelkel%C3%A9s ) Bár vannak akik megjelenésüket az 1200-as évek végére teszik. Talán ez annak függvényében, hogy Erdély és Pártium ma már az övék, egy olyan országé, ahol a vlahok, oláhok, a nevüket is tőlünk kapták, mi neveztük el őket ruminnak, teljesen mindegy. Így lettek románok. S lassan ugyan, de elevették a földünk, a hazánk egy jelentős részét.
Aztán itt van Bácska és Bánát kérdése. Szapolyai hívott be 60.000,- rác katonát, hogy segítsék őt a török ellen és a hatalom megtartásában. Ez a 60.000,- rác katona aztán Bácska-Bánát területén elkezdte kiirtani a magyar őslakósságot. Ma Ez a terület Szerbia és Románia része.
A felvidék se más. A tót lakosság, úgy jön létre, a jó tóth atyafiak, hogy a huszita mozgalmak cseh megszállása alatt, a megszállt magyarság kénytelen csehül beszélni a megszállókkal. Ők lesznek a csehül vacakul, rosszul pontatlanul beszélő, később tótoknak nevezett nép. Ma szlovákoknak hívják őket, miközben a keletszlovák, aki rutén és lengyel menekült, nem érti meg magát az anyanyelvén, a nyugatszlovákkal. Az iskolában tanulják meg a közös szlovák nyelvet. Ja, ez nem történelem, még ma is így van. Ez a korábban soha se létezett nép bitorolja a teljes felvidéket és közép-Magyarország egy jelentős részét is.
A burgerlandi osztrák területek dettó. Elnémetesedtek és oda csatolták őket Trianonnál,miközben az ő császáruk, a mi királyunk, a mi országgyűlésünk ellentmondása ellenére belépett a háborúba, pontosabban elindította az első világháborút.
Egy szó mint száz, van nekünk elég negatív tapasztalatunk a befogadott népekkel. Vesztettünk miattuk, pénzt, paripát, fegyvert. S a befogadásért hálaként most is mi vagyunk a legnagyobb fasiszták, elnyomók… De ezt nem részletezem. Befogadtuk őket. Esélyt és lehetőséget kaptak tőlünk a jobb életre, megosztottuk velünk a javainkat, MAJD KITÚRTAK MINKET AZ OTTHONUNKBÓL! Nyilván kivételek is vannak szép számmal, akik velünk együtt tevékenykednek hazánk fejlődésért, a jobb létünkért, jobb életünkért. A területvesztés azonban tény és a jelenlegi határainkon túl élő magyarság negatív megkülönböztetése, nehezített sorsa se eltagadható! Sajnos napjaink valósága is! Tudjuk persze, hogy a lopott holmi égeti a tolvaj zsebét, mégis felhagyhatnának az utálkozással, az ellenségeskedéssel…
Azért fontos ez, mert ugye okos ember tanul a múltból, főleg a sajátjából. Ha nem teszi, megérett a pusztulásra. Tehát mindezeket figyelembe véve számoljunk egy kicsit.
Tegyük fel, hogy ide telepítenek 100.000,- migránst. Ez egy mai magyar átlag család felépítésénél, családegyesítés esetén 400.000,- ember. De ha azt vesszük, hogy nekik lehet 4 feleségük, az rögtön 500.000,- ember. Ha feleségenként van 2 gyerekük, az további 800.000,- ember. Ez így már 1.300.000,- ember. de ugye arrafelé nem 2 gyerek a szokás. Igaz talán nincsen is mindenkinek 4 felesége. De ellenőrizni nem tudjuk, hiszen nincsenek hitelt érdemlő papírjaik. Így maradjunk ennél a számnál. 100.000,- migráns, az 1.300.000,- ezer ember a végén. Ők ugye jobba szaporodnak nálunk… Hány migráns kell ahhoz, hogy választást nyerjenek Magyarországon? kb 200.000,- migráns, elég. Miért? MERT A SZÁMÍTÁS SZERINT, AMELY NEM TÚLZÓ, ez 2.600.000,- ember, előbb utóbb szavazó. Ez az összlakosság több mint 25%-a. Enneél kicsit többel már lehet választást nyerni hazánkban.
Mit tudunk még a bevándorló népességről. Leginkább muszlimok. Ők igazán hithű emberek. Tehát, ha náluk azt mondja a vallási vezető, hogy Ahmedre kell szavazni, akkor ők rá fognak szavazni. Tehát ott nem morzsolódik le szavazat. Ilyen “párt fegyelemre” tekintettel, és kicsit több mint 200.000,- beengedett migránst befogadva, könnyen előfordulhat, hogy KISEBBSÉGBE KERÜLÜNK A SAJÁT HAZÁNKBAN. 10 éven belül! Innen már csak egy lépés a Sharia bevezetése.
JAVASLOM, hogy a migrációt, illetve az egy kis szuverinitásról való lemondást TÁMOGATÓK, nézzenek utána, MILYEN SZABÁLYOK VONATKOZNAK EGY ISZLÁM ÁLLAMRA. Ugyanis, a jövőben ehhez kell majd igazodniuk. Esetleg nézzenek meg egy megkövezésről szóló videót a neten, ami ott még ma is napi valóság…
Ha csak most kapcsolódsz bele az olvasásba, illetve a számokat átugrottad, légyszíves OLVASD EL FIGYELMESEN! A számok nem hazudnak. Ha a migrációt bármilyen formában támogatod, akkor eladod a saját jövődet és a gyerekeidét egy tál rizsért! MERT UGYE AZ ÖNÁLLÓSÁGUNKRÓL LEMONDVA, NEKÜNK UTALT PÉNZT, AKKOR SE TE FOGOD MEGKAPNI! Nem ilyen a hatalom rendszere a demokráciában. ( https://magyart.blog.hu/2024/04/12/demokracia_a_szent_tehen )
Ha a kis szuverinitásról történő lemondás, ca 200.000,- migránst fial nekünk, akkor az a teljes megsemmisülésünkhöz vezet. Miért? Mert ők nem a mi módunkon szaporodnak és hamar többségben lesznek. Ennek mintáját látjuk saját, eddig nem említett kisebbségünk, a roma lakosság, esetében is.
Nagy kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e minden szokásunkról, saját életformánkról is lemondani akár, csak azért, hogy ma az EU több pénzt utaljon át. Aminek a felhasználása amúgy is kétséges. Gondoljuk csak át. Emlékezzünk. olyan falvakban, ahol csatorna sincs, műkő burkolatos járdát építettek. Miért, mert arra volt EU-s támogatás. Csatornára nem! Persze, ha a jogtalan büntetést és a kamatokat eltörölnék, már az is jó lenne. DE, EGYÁLTALÁN NEM MINDEGY, MI AZ ÁRA! A migránsbetelepítés nem lehet egy jó alku alapja! NEM LEHET, MET RAJTAVESZTÜNK!
Talán az EU nem az ellenségünk, DE A SAJÁT ÉRDEKEI SZERINT HATÁROZ, DÖNT és nem feltétlen érdekli, mi a jó nekünk, ha neki MÁS AZ ÉRDEKE! Itt pedig az is látszik, hogy az EU központi vezetése, a saját, más országokból származó lakossági érdekekkel sem törődik. Egyre inkább úgy tűnik, van egy másik akarat, ami őket irányítja. EZ PEDIG EGY GLOBÁLIS, NAGYVÁLLALATI ÉRDEK! Nem az egyes nemzetek, nem az emberek érdeke. Érdemes ezeken elgondolkodni és ennek megfelelően dönteni, FELÜL EMELKEDVE A PILLANATNYI ÉRZELMEINKEN! És a pillanatnyi érdekeinken! MERT A JÖVŐNK MÚLIK RAJTA! A megmaradásunk, az utódaink élete, az ő jövőjük… Amit magyarként TILOS ELKOTYAVETYÉLNI!
TILOS!
Somogyi Péter
Hagyatékőrző