Miért nem fizeti a kormány?
2024. július 04. írta: Lélekszerelő, MAGYART

Miért nem fizeti a kormány?

20e-sek_raklap.jpgTe fizetnéd? Biztos?

 

Nagyon furcsa gondolatmenetről szeretnék pár kérdést feltenni. Nem titkolt szándékkal. A szándékom az lenne, hogy végre tényleg gondolkodjunk már el, hogy valós, életszerű-e ez a felvetés? Vagy csak egy lázálom, éppen úgy mint a demokrácia eszméje. Amely ugyan szépen hangzik, de a valóságban, még soha, sehol se valósult meg. Bővebben erről itt olvashatsz: https://magyart.blog.hu/2024/04/12/demokracia_a_szent_tehen

 

Tehát adott egy elmélet, egy elv, amely nagyon fura kérdéseket vet fel. Az állítás egyébként egy abszurdum, egy logikátlan, valótlan helyzetet feltételező kijelentés, vágy… Talán az elvet kicsit később vetem fel, de nem marad el.

 

Adott egy ország, amelyben a hatalom alapja a gazdasági erő! AZÉ A HATALOM, AKI A GAZDASÁGOT URALJA! Ebben az országban van egy változás, ahol a gazdasági hatalom, privatizáció módszerével a régi, elnyomó uralkodó osztály kezébe kerül. Ez az ország bevezeti a demokráciát államformának. A szöveg az, hogy a hatalom a népé, amit választott képviselőkön keresztül gyakorol.

 

Megkezdődik az új világ. A nép választ… Aztán a választott kormányt majdnem megbuktatják. A nép elkezdi nem érteni. Hát nem a választottaké a hatalom? Valami nem stimmel, azt látják. Aztán visszaszavazzák a régieket. Akik aztán minden nehézséget, az azokból adódó problémát a népen vernek le, velük fizettetik meg. Ezután megint egy új csapatot választ a nép, akik mint az első “szabadon” (hiszen katonai megszállás alatt álltunk, így szabadon választottnak nem mondhatnánk) választott csapat, de talpraesettebb verzióban működnek.

 

Ezek aztán egészen jól muzsikálnak, nem minden a népet terhel, maguk is gazdálkodnak… Aztán ezek is veszítenek. Na ekkor már többen felkapják a fejüket, főleg azok között akik elveszítik a hatalmat. Nem értik, hiszen minden szereplővel megegyeztek, a népnek jobb az élete…, mégis veszítenek.

 

Mire jönnek rá? A hatalom mégsem az ő kezükben van! Hanem kiében? Ja, akinél a gazdasági hatalom, erő rejtőzik. Kik is ők? Az előző elnyomó rendszer haszonélvezői, akik a gazdasági erőt, hatalmat átmentették, maguknak privatizáció címén. Maguknak illetve nyugati multiknak, akik cserébe elszámoltatás nélküli átmenetet ígértek, amit be is tartottak. Ezért csupán a piacaink kellettek nekik. Úgy, hogy megvették a feldolgozóipart, majd bezárták. Azóta mindent külföldről veszünk, drágábban. Mert ott van a hozzáadott érték… Hiszen nálunk ezeket bezárták, hogy ne legyen konkurencia. Pl.. 11 cukorgyárat!

 

Mi van még? A nép, aki jobban él, mintha ezt elfelejtené! Vajon miért? Mert a média, ami teljesen a régiek kezében van, illetve azokéban akinek kijátszották, BEFOLYÁSOLJÁK A NÉPET! Azt amit a nép gondol. Így aztán el tudják érni, hogy a nép, az Isten adta nép, azokat szavazza meg, akiket a média tulajdonosok, a gazdasági erők tulajdonosai, akarnak. Manipulálnak és ezzel irányítanak.

 

Az éppen megbukott csapat aztán tanul ebből. Mi kell neki? Gazdasági erő, tulajdon, őket támogató gazdasági szereplők. Akik mindenképpen lojálisak, akik soha sem fordítanak hátat! VANNAK ILYENEK? NINCSENEK! Tehát létre kell hozni őket! POLITIKAI HATALOMMAL HELYZETBE HOZNI, majd a segítséget visszakérni, a választások alkalmával, illetve a média egy jelentős részének a megszerzéséhez…

 

Mennyi idő van erre biztosan? 4 ÉV! Mert aztán nem biztos, hogy nyernek. Tehát igyekezni kell. Persze, már a győzelem előtt is biztosan folyt a tervezés, a taktikázás, az erőgyűjtés. Ahhoz, hogy sikerüljön, fel kell rúgni azt a régi módszert, mely szerint a hatalomban lévők és az ellenzék, a gazdasági lehetőségeket 70/30 arányban megosztja egymással. Hiszen ezzel az egyébként is túlerőben lévő régi/új ellenzék, a valamikori elnyomók, örökké az erősebb gazdasági erő maradnak, azaz, ŐK LESZNEK HATALOMBAN, AMIKOR CSAK AKARJÁK! Ők döntik el, mikor nyerhet a másik. Mondjuk, ha el kell vinni balhét egy elrontott kormányzás után…

 

Szóval elkezdik a gazdasági hatalom kiépítését. Majd a média jelenlétüket is növelik. Szépen haladnak. De közben mit látnak? Az MTA ellenük van. Szét kell robbantani és legalább javítani kell a kormánypárti arányon. Aztán látszik ez a művészetek területén is (pl SZFE). Az oktatásban, az egészségügyben… Tehát, ahogyan nő a gazdasági befolyásuk és erősödik a hatalmuk, mert ugye a demokráciában a hatalom a gazdasági erő kérdése, úgy tudják a többi korábban teljesen az ő oldaluk, vagy ha úgy tetszik az általuk képviseltekkel egyező oldalon lévők érdekeit biztonságosabban képviselni, illetve a már elért pozíciókat megtartani.

 

Ide kívánkozik egy adat. A hazai privatizáció során a teljes államvagyon 92%-át privatizálták, magánosították. Mondhatnánk visszacsinálták a régi arányt. De ugye ez nem igaz, mert 1945 előtt az össz. államvagyonnak csupán a 64%-a volt magánvagyon. Mintha kicsit túllőttek volna a célon a privatizálók? Túl jól sikerült a visszarendezés, illetve a fosztogatás, hiszen a régi tulajdonosok, már nem éltek, vagy tudásukat veszítették, amit a jó kommunista életgondozásnak köszönhettek. Kitelepítés, munkatábor, egyéb megfélemlítés, érzelmi és szellemi megnyomorítás… Vegyünk ide egy példát. Amikor az SZFE vezetőját az igazgatót menesztik, akkor ő már 32 éve volt igazgató. Micsoda karrier, mondhatnánk. Csak amikor őt kinevezték, 1988-ban, akkor még ilyen állást csak olyan személyek kaphatták meg, akik politikailag megbízhatóak voltak. Azaz hithű kommunisták. Tehát az új rendszert bevezetni akarók, ellen vannak. Ki az az olvasók közül, aki szívesen fizetné annak az embernek a fizetését, aki alapból ellene van. Aki úgy neveli a diákjait, hogy az újabb garnitúra, a mások ellen legyenek. Ellenük hangolják őket, sőt ők aztán a népet, a színházba járó népet, ennek megfelelően a kormány ellen nevelik és manipulálják. NE FELEDJÜK, A MÉDIA MELLETT A KULTÚRA IS JELENTŐS VÉLEMÉNYFORMÁLÓ TERÜLET!

Összefoglalva

Ha mindezt összefoglaljuk, akkor van egy társaság, akik 1990 előtt is hatalomba voltak. Ők megszerezték a gazdasági erőt, pozíciókat és így ők maradtak a hatalom csinálók. Aztán közben felnőtt egy nemzedék, akik kicsit másként szolgálnák a hazánkat, Akik nem feltétlen internacionalisták, vagy globalisták, akik a nemzeti értékek egy szintje mentén akarnak élni. Sőt azt látják ennek a mentén tudnak hatalomban lenni, maradni… Ez a két társaság, az ellentétes oldalra kerül, hiszen a régiek ragaszkodnak a hatalomhoz és a hatalom csináláshoz is. Az újak pedig nem akarnak nekik kiszolgáltatva, az ő kényükre kedvükre hatalomba kerülni, illetve onnan kiesni.

 

Tehát, ádáz harc veszi kezdetét a gazdasági erő birtoklásáért, mert az a demokráciában a hatalom letéteményese az, akié a nagyobb gazdasági erő. S ha a gazdasági erő alakul, akkor jön a befolyásoló területekért folyó harc. Média, kultúra, tudomány, oktatás és más fontos, a közvéleményt meghatározni, befolyásolni képes terület. S ha figyeltünk, látjuk, ez még mindig a régiek és az újak között dúló háború, amely arról szól, kinek legyen esélye uralkodni felettünk. S amíg nem látjuk át a folyamatot, addig van is hatalma felettünk az egyik vagy a másik társaságnak. Ha átlátjuk és nem hagyjuk magunkat, akkor nem fognak tudni nélkülünk, felettünk, vagy rajtunk uralkodni! DE EHHEZ KÉPEZNÜNK KELL MAGUNKAT! Okosodni, önismeretre szert tenni, hogy legalább azt tudjuk, mit szeretnénk mi. Ne legyünk marketingen keresztül manipulált egyedek csupán, akiknek a vágyait is mások mondják meg!  Ma ez a jellemző, A TÖBBSÉGNEK A VÁGYAI IS MÁSOK ÁLTAL SUGALLTAK! Ami oda vezet, hogy amikor elérik őket, a céljaikat, akkor nem elégedettség lesz a sajátjuk, hanem egy újabb sóvárgásba vetik magukat és ezáltal jól irányíthatóvá válnak.

 

Nos, szerintem ezért nem fizeti a kormány, VALÓJÁBAN EGYIK SE, a másik gazdagodását! Mert ez EGY HARC A HATALOMÉRT! Ide kívánkozik az is, hogy sajnos a nemzeti erők felett állnak, nagyobb (globális, nemzetközi) gazdasági erők is, akik szintén beleszólnak, pontosabban meghatározzák, ki legyen a hatalomban. Ezeknek az erőknek minden versenyző meg kell feleljen. ( https://magyart.blog.hu/2024/05/19/figyelmezteto_loves ) Utána lehet helyi ügyekben eltéregetni a “központi” akarattól. NEM MEGY EZ MÁSHOGY SEHOL SEM! Aki azt hiszi ez csak nálunk jellemző, az nem ismeri a hátteret és nem érti a működést. De érdemes figyelni és gondolkodni. A VALÓSÁG KIADJA MAGÁT!

 

Somogyi Péter

Hagyatékőrző

A bejegyzés trackback címe:

https://magyart.blog.hu/api/trackback/id/tr6718440269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása