A kezdő szakmám a nyomdaiparhoz köt. Nyomdamérnök vagyok, az első végzettségemet illetően. Amikor tanultuk a szakmát, akkoriban kezdett tért nyerni az elektronikus, számítástechnikán alapuló, digitális nyomdai nyomóforma előkészítés, majd a készítés is. Kezdetben ezek a számítógépes rendszerek még hardware függők voltak. Az egyes programok, csak egy bizonyos számítógépen futottak. A tördelendő szöveget, akkor még a parancsszavakkal együtt, a szövegbe integrálva vitték be a gépbe. A végeredményt egy másik monitoron, nem a munkafelületen lehetett megtekinteni. Az itt felismert hibákat újra a kezelő felületen lehetett javítani. A gépből levilágított film jött ki, ami alapján készült a nyomóforma.
Ugyan ebben az időben találkoztam először olyan eszközzel, a ChromaCrom rendszerrel, amely számítógépes képfeldolgozást tett lehetővé. Ez is hardware kötött volt és nagyon drága. Akkor ez 20millió Ft volt, amikor az bérek 5-15000,- között voltak. Ezzel géppel lehetett olyat csinálni, hogy a képen látható nő, pislantson, pedig soha se tette, a képen nem ez szerepelt. Ijesztő volt, hogy a fényképet, ami addig bizonyító erejű volt, így lehet manipulálni, átszerkeszteni. Persze elintéztük ezt akkor azzal, hogy a gép drága, csak egy van belőle az országban és nem férhet hozzá akárki. Azért a nyugtalan érzés bennem megmaradt. Azóta tudom, hogy egy kép, egy lapban, újságban, könyvben már nem vehető bizonyítéknak. Hiszen előállítható. Viszonylag egyszerűen.
A forradalom...
Aztán folytatódott a számítástechnikai forradalom. Megszűnt a hardware függőség, sokan már temették is a nyomdaipart, a nyomdai termékeket, az újságot, a könyvet… Én akkor azt mondtam: “Amíg a számítógépet nem lehet bevinni a wc-be, addig nincs mitől tartani.” S látjuk, nem csak a toalettre tudjuk bevinni a gépet, de egy teljes iroda elfér a zsebünkben.
Ennek a kezdetén még abban lehetett bízni, hogy a videó, a film az amit lehet ugyan manipulálni, de nem könnyen. Ma lassan minden telefonon lesz videó szerkesztő program. Így aztán majdnem mindenki létre tud hozni videókat, tudja azokat alakítani manipulálni, kész sablonok, illetve saját ötletek alapján.
Látszik, hogy a hiteles, bizonyító erejű képek, videók ideje lejárt. De miért mondom ezt. Mert az csak egy dolog lenne, hogy technikailag lehetséges a manipuláció, ha nem használnánk ki ezt a lehetőséget. Mint látjuk az emberiség azonban, minden ilyen lehetőséget kihasznál, hogy a dolgokat a saját hasznára fordítsa, irányítsa. Minden eszközzel él az emberiség, hogy hatalomba kerülhessen, hogy ott maradhasson…
De miért ez a hosszú bevezető? Az oka egy új politikai erő megjelenése. Magyar ellenzéki erőről van szó. A csoportosulás vezetője (Magyar Péter), egy érdekes álláspontot képvisel. Mégpedig azt mondja, minden olyan esetben, ami számára kínos, hogy azt a hatalom intézi, nemtelen eszközökkel. Aljas manipuláció, hazudozás és nincs más oka, mint hatalomféltés. Tudjuk, hogy létezik ilyen, hiszen mostanában újra divatba jött a politikus vadászat. Két figyelmeztető lövést is leadtak az utóbbi időkben. ( https://magyart.blog.hu/2024/05/19/figyelmezteto_loves , https://magyart.blog.hu/2024/07/15/figyelmezteto_loves_2_loves_usa_modra )
Visszatérve hősünkre, akkor is a kormányzati manipulációra hivatkozik, amikor videó felvétel igazolja a vádakat. Ennek ellenére azt állítja, hogy minden őt elmarasztaló anyag, kritika, vélemény, nem más, mint a hatalmát féltő kormányoldal tevékenységének az eredménye. Mindenre ez a válasza. EZ NEM IS BAJ, HISZEN CSAK EGY VÉLEMÉNY. Ami mégis nehézséget okoz, az az, hogy van egy réteg, aki mindezt el is hiszi, minden kontroll nélkül. Ez lehet egy probléma forrás? Igen lehet. Miért, mert az emberek egy része hisz ebben. Nem nézi, hogy lehetséges-e, igaz lehet-e, logikus vagy valós dologról beszélünk-e? Inkább csak el akarják hinni. Úgy tűnik, hinni akarják és hiszik is! Bármi áron!
Trump
Az egyik bejegyzés, egy velem nem egy platformon lévő embertől úgy hangzott, nem lenne megdöbbenve, ha kiderülne, hogy a Trump merénylet egy megrendezett sztori lenne, az esetleges győzelem reményében. Azaz Trump meglövette magát, hogy jobb eséllyel nyerhessen. Tehát talált valakit, aki annyira jól lőtt, hogy 150m-ről biztosan csak a fülét találja el és biztosan nem lövi le. Szerintem egy mozgó célpont esetén egy ilyen lövést leadni nem könnyű. Ráadásul, a leadott lövéssekkel megölt még egy embert és a végén, még le is lőtték a merénylőt! Tegyük fel: MEGRENDEZETT VOLT AZ EGÉSZ! De vajon mit ajánlottak a lövésznek, amiért az életét adta azért, hogy Trump könnyebben nyerhessen? Én magam nem tudok egy ilyen ajánlatot elképzelni, bár filmekben láttunk hasonlóakat és onnan ötletet is meríthetünk. Mint az látszik is, a filmek, bizony kedvet csinálnak az embereknek, bizonyos dolgok kipróbálásához, legyen ez egy nemes dolog, vagy valami aljasság. A film befolyásoló képessége… Eu is megérne egy misét! Hátha egyszer…
Szóval van ez a hiszem, hogy minden ami Nekem nem tetszik, azt aljas módon, az “ellenség” hozta létre. Mindegy éppen ki az. Ezzel ugye az a baj, hogy eleve kételyt ébreszt minden iránt. Kételyt, de mint látjuk részben jogosan. Itt ajánlok egy filmet: Amikor a farok csóválja Nem egy jó film, de tanulságos. A szereposztás se rossz, De Niró, Hoffman… ( https://videa.hu/videok/film-animacio/amikor-a-farok-csovalja-1997-lisboa-drama-vigjatek-ejVIQ8fQXmxd4UlD )
A csavar
Na, de itt jön csak az igazi csavar. Az igazi probléma! Megjelent az AI. A mesterséges intelligencia. Szuper dolog! Ír helyettünk, fordít helyettünk, válaszol helyettünk… Sőt videót is létrehoz, úgy, hogy a mi arcunkat, mimikánkat, grimaszainkat használja, a mi hangunkon szólal meg… Tehát, ami szuper, ha van nekem egy videó anyagom, akkor abból ő videós válasz tud adni, helyettem. Szuper! de mi van akkor, ha valaki létrehoz egy anyagot, ahol nem valós anyag az alap, hanem más videója alapján, de egy előre megírt, soha el nem hangzott szöveget mondatnak el a videóban. Azt fogjuk látni, hogy XY azt mondta, hogy… Pedig ő sose mondott ilyet, sőt ha ismerjük, tudjuk, nem is gondol. Sőt, ott se volt… De mégis van róla egy videó…
Mi ebben a legrosszabb? Nem a hamis állítás, mert azt csak lehet valahogyan bizonyítani, hogy nem igaz. De akkor vajon mi a legnagyobb baj? Az, hogy az AI megjelenésével, most majd mindenre rá lehet fogni, hogy hamisítvány. Semmi se lesz valódi, ami nem tetszik nekünk! Mi történik ilyenkor, mi lesz a mérvadó, ami irányítja az embereket? KIZÁRÓLAG A HIT! S ezzel erősödik a manipuláció, a hazugságáradat… Mindezek következtében, annak erősödik a hatalma, aki jobban manipulál, aki hangosabban állítja az igazát és több hívőt tud maga mellé állítani! Mire emlékeztet ez minket? Pl a sötét középkorra? Az inkvizícióra, a népirtásokra… Csupa olyan dologra, ahol a VAKHIT VEZETTE AZ EMBEREKET! Ennek a VAKHITNEK A NEVÉBEN KÖVETTEK EL SZÖRNYŰSÉGEKET, mások kárára. S beköszönt a kettős mérce kora, amikor a másik szenvedése, áldozata, élete semmit se számít… mert mi “tudjuk”, inkább csak hisszük…
Ez a fajta irány, maga a sötétség és ahogyan kinéz,nincsen már olyan messze…
Figyelni, nem engedni a vakhitnek, akkor se, ha az éppen az érdekeinket szolgálja! Hiszen, ha nem figyelünk, szépen át fogja venni a hatalmat ez a vak, de hittel teli viselkedési forma, amely élet és valóság ellenes…
Somogyi Péter
Hagyatékőrző