Ha a TISZA nyer…
Ez így nem mehet tovább! RENDBE KELL TENNI A GAZDASÁGOT!
Balra át! Balra? Nemzetek feletti irányba…
Amennyiben a globalista, internacionalista balra megy…
Bal oldalinak nevezett gazdasági csoda, illetve az szerintük létező egyetlen megoldás.
Tapasztalat? Megélt élethelyzet? Útmutató a múltból? AZ!
Valójában egy korábbi élettapasztalatomat szeretném megosztani azokkal, akik nem éltek akkor, illetve rövid az emlékezetük. Miért teszem? Kizárólag azért, mert nem szeretném újra átélni.
Sajnos azonban ennek az esélye nagyon megnőtt az utóbbi időben. Abból látszik, hogy bizonyos megszólalók, gazdasági szakértőnek nevezett személyek, meg megszólalnak. Mi az oka a színre lépésüknek? Semmi más, mint az, hogy egy csapat, kormányváltásra készül. Ilyen persze van, minden választáskor. Érthető is, hiszen akik nem kedvelik a kormányt, annak intézkedéseit, azok mindig megpróbálnak egy másik csapatot a fejünkre ültetni. Ami ebben egyedül zavaró, az az, hogy nem építenek egy alternatívát, hanem szinte ciklusonként találnak, egy hirtelen megoldásként felcsillanó jelöltet, aki mögé beállnak, aki aztán nem válik be. De bíznak, hisznek benne, ami normális. Azt gondolják, majd az ő álarca mögött végre újra hatalomba kerülnek. De most nem erről írok.
Talán egy olyan csapat, akik nem 1-2 év megjelenéssel szeretne nyerni, komolyabb eséllyel indulhatna. Főleg, ha programot is tudna adni az “ebből elegünk van” szlogenen kívül. Persze, ehhez program kellene, ami kiállja az idő próbáját is. Ez azonban nincsen.
Mivel nincsen program, azaz semmi új, így mindig 2 felé lehet csak menetelni. Az egyik a nemzetinek nevezett út, a másik a korábban internacionalista, ma pedig globalista verzió. A kettő közötti valós különbség az az, hogy a nemzeti alapú, azzal is törődik, hogy legyen némi hazai tőkés réteg, valamennyi középosztály és a lehetőségek szerint (mert azért sok dologban nem lehet önálló véleményünk, döntéseink, mindegy ki van kormányon), valamennyit mi magunk is beleszólhassunk a saját életünkbe.
A globalista vonal azon az elven működik, hogy vannak akik mindent jobban tudnak nálunk és ők majd megmondják, mit tegyünk. Ha ez nekünk nem tetszik, akkor bennünk van a hiba, mi változzunk meg, soha se a bevezetendő dolgok, irányok a hibásak.
Tehát a konzervatívnak, ma patriótának, nevezett úton azért megmaradunk magyarnak, a másikon teljesen eltűnünk a világ süllyesztőjében. Sajnos ez sokakat nem zavar, mert ők már nem igazán magyarok, csupán beszélik a nyelvet.
Miért nem igazán magyarok? Nos, nem kell nagy levezetésre számítani, mert nincsen. A válasz egyszerű. Azért nem igazán magyarok, mert a döntéseik nem annak megfelelőek, hogy mi a jó nekünk magyaroknak. MAGYAROKNAK! Nem az vezérli őket elsősorban, hogy mi a jó a magyarnak, hanem vannak más fontosabb iránymutatóik. S ezeknek az iránymutatóknak jobban alárendelik magukat és a döntéseiket, mint annak, ami a magyar megmaradást garantálja. Ilyen egyszerű.
Fontosabb nekik az egyéni boldogulás, a személyes érdek, mint a közösségé, amibe születtek! Illetve az európaiság, a befogadás, a szolidaritás, idegenekkel szemben, de a saját népük kárára…
Ezt egyszerű megfigyelni, nem kell hozzá komoly útmutató. Nézzünk egy példát. Végtelenül szolidárisak az ukrán áldozatokkal szemben. Minden véleményüket alárendelik ennek. S ekkor, lesz egy magyar áldozat, aki az ukrán sorozási szokásoknak esik áldozatul, abba hal bele. Mi történik? Az a fene nagy együttérzés, szolidaritás eltűnik. Semmi felháborodás, kiállás a magyar áldozat mellett! Hát ő nem áldozat? Ja, ők jobban el vannak köteleződve az ukránok felé, mint az ott élő magyar honfitársaink felé. Inkább lemondanak a magyar áldozat melletti kiállásról, mint az ukránok melletti szolidaritásról. Őket nem lehet elítélni semmiért, hiszen… Tehát ki a fontosabb nekik? Az ukrán, a magyarral szemben! KI IS DERÜLT MINDEN!
Tehát, ilyen egyszerűen felismerhető, az, hogy ki az aki már inkább idegen szívű, globalista, internacionalista mint magyar! Arról ne is beszéljünk, aki szerint a határon túliak, nagy nehezen újra megadott állampolgársága, elvehető. Aki ezt mondja, gondolja az nem magyar, nem elég magyar! Azon kellene neki elgondolkodnia, mert esély azért van a rendeződésre, a fejében, arra, felismeri és korrigál magában, hogy a testvérével is megtenné-e ezt, ha az érdekei úgy diktálnák? Nos, a határon túli magyarok a testvérei, csak jó sokan lettünk és már nem ismerünk mindenkit személyesen.
De lépjünk ezen túl. Mindenki eldöntheti magában, hogy képes-e a személyes érdekét a közösségünk, a nemzetük érdeke mögé helyezni, vagy sem. ebből tudni fogja, hányadán áll és azt is, van-e mit tennie, javítania. Pont ezért én magam se kezdenék egy ítélkezős diskurzusba.
Az azonban biztos, hogy aki nem képes a saját érdekét hátrébb helyezni, az hajlamos a rossz döntés meghozatalára. Hajlamos arra, hogy megvezetett legyen. Amúgy is nehéz sok esetben tisztán látni, de ha ezt még a személyes önzés, illetve a hibás fontossági sorrend is akadályozza, akkor még sokkal nehezebb.
Elmondom, mi történt 1994 után. Egy nagy kiadónál dolgoztam. Szépen alakult a karrierem. 95-ben lakást és autót vettem. Igaz hitelre, de vettem. Mindezek mellett, nyáron nyaralni és télen síelni mentem. A síelés után összespóroltam a nyaralás pénzt, majd a nyaralás után a síelés pénzt. Még olyan is volt amikor kettőször voltam síelni. Igaz, csak egyszer és 95 előtt.
Aztán az mszp megnyerte a választást. Az éppen javuló, rendeződő gazdaságról, megállapították, hogy nagy a baj. Nincs pénz… Persze, mert elosztogatták. Meg kellett az indok a privatizáció folytatásához, az egyes cégek ágazatok eladásához. ugyanis kötötte őket az alku. Az alku mely szerint nem lesz elszámoltatás, nem vonják őket eljárás alá, a kommunizmus alatt elkövetett bűneikért, ha a piacot, a jelentős ágazatokat eladják, egyes nyugati potentáltaknak. Persze úgy, hogy még jutalékot is kapnak, így hazánkban gazdagnak számítanak majd.
MEGTETTÉK! Eladták az ország vagyonának 92%-át. Privatizálták. S közben a külföldi (globális, internacionalista) Gazdasági hatalom mellett, az övék lett az egyetlen gazdasági hatalom az országban. Ők együtt adták ki a teljes új gazdasági hatalmat. Az pedig mire jó? Arra, hogy a bevezetett demokráciában az ővék lett a valós hatalom.
( https://magyart.blog.hu/2024/04/12/demokracia_a_szent_tehen )
( https://magyart.blog.hu/2026/03/23/demokraciaban_a_hatalom )
Olyannyira, hogy erre azorbán, csak 2002-ben döbbent rá, amikor a neki megígért politikai hatalom és a jó kormányzás ellenére megbuktaták. Miért? Azért mert a jó kormányzás okán, keletkezett plusz pénzt, megint le kellett nyúlni, szétosztani. Ahogyan Thatcher mondta: “A szocialistákkal az a baj, hogy mindig elfogy a MÁSOK PÉNZE!” Tehát, míg 94-ben azért kellett nyerniük, hogy folytassák az ország javainak az újrafelosztását, közben 2002-re jelentkezett egy új indok is. A megtermelt javak kiszipolyozása.
De térjünk vissza 94-re. Elkezdődött egy jólét. A vásárlásokkal, a nyaralással, síeléssel. Ami pontosan addig tartott, amíg bokros meg nem jelent és be nem vezette a bokros csomagot. Ugyan a lakást és az autót meg tudtam tartani, de a síelés ugrott és nagyjából a nyaralás is.
Megszorításokat vezettek be és mi emberek fizettünk! Persze a gazdaság stabilizálódott. Ez mit jelent? ANNYIT, HOGY A GARANTÁLT PROFITOT A GAZDASÁG SZEREPLŐI, a külföldi cégek és a hazai csatlósaik, ZAVARTALANUL ÉS BIZTONSÁGOSAN MEGKERESTÉK! Tehát kiért kellettek a megszorítások? Azért, hogy az Ő ÉRDEKEIK SZERINTI HASZON ÉS ANNAK ELOSZTÁSA MEGVALÓSULJON!
A gazdaság bajban van
Ezt jelenti a gazdaság bajban van. A MULTIK NEM KERESNEK ELEGET! Mikor van megint rendben a gazdaság? HA A MULTIK ÚJRA ELEGET KERESNEK. Pl ennek keretében a gyurcsányi kormánya úgy építtetett utat, illetve adott el pl.: gázhálózatot…, hogy a nyereségre a magyar kormány adott garanciát. Azaz, ha nem hozta a piac az elvárt nyereséget, akkor a kormány fizetett! Én is szeretnék ilyen üzletet! Ahol ha szarul gazdálkodok is, van aki megfizeti nekem a biztos nyereséget! Csak persze nekem, mint egyszerű magyar embernek, SEMMI ESÉLYEM SINCSEN!
A folyamat része az államcsőd belengetése. Akkor a baj, hogy csődöt mondhat az állam, a gazdaság. Hogy ezt elkerüljük IMF hitelt kell felvenni. (Mondja is a fidesz, hogy elzavartuk az IMF-et. Miért tartják ezt nagy dolognak?) Az IMF pedig ad hitelt. Bármennyit! Mi a feltétel? AZ, HOGY AZT IS MEGMONDJA, CSERÉBE MILYEN GAZDASÁGI LÉPÉSEKET, ILLETVE PÉNZÜGYI LÉPÉSEKET VÁR EL! Pl minden lakossági könnyítés eltörlését. Nyugdíjak megcsorbítását. Nyugdíjkorhatár emelését. Járulékok megemelését! … csupa olyan dolgot, ami a népjólétet megszünteti! De szeretik azt is, ha nem kedvezményt kap valaki az adójából, hanem támogatást. Miért szeretik ezt? Azért mert egy támogatást könnyű megvonni, ha arra van szükség, hogy a multik nyereségét garantálják.
Miért könnyű a támogatást megvonni? Mert egyszerűen azt mondják, most nem telik rá! NEM TUDNAK OLYAN JÓSÁGOSAK LENNI, HOGY ADJANAK! Ám ugye az adókedvezmény meg arról szól: HOGY AMIT TE MEGTERMELTÉL, ABBÓL KEVESEBBET VESZNEK EL! De Te ezt megtermelted! TE TERMELTED MEG! S Nálad hagyják! Nem könyöradomány, nem jófejség. A NYERESÉG MEGOSZTÁSA! Ugye mennyire más? Átgondoltad valaha?
Szóval az IMF ad hitelt. A Világbank. Milyen jól hangzik?! TUDTAD, HOGY EZ EGY MAGÁNBANK? MAGÁN SZEMÉLYEK TULAJDONA! Tehát nem egy nemzetek közösségének a bankja, hanem egy magánszemélyek tulajdonát képező pénzintézet. Tehát nem egy tapasztaltabb, közösségi tanácsadás zajlik, hanem egy olyan csapat teszi rá a kezét a gazdaságodra, akik csupán azzal törődnek, hogy az befektetett pénzük megtérüljön. DE ugye az se lehet, nagyon, hogy visszafizesd, hanem csupán a kamatokat fizettetik Veled, elég nagy teher az is. Így folyamatos ellenőrzés alatt tartanak. AZAZ KIK VEZETIK AZ ORSZÁGOT? AZ IMF EMBEREI! Nem a kormány, hanem ők, akik a kormánynak diktálnak!
AKIK A KORMÁNYNAK DIKTÁLNAK! S őket Te választottad? Jaaa, segítek: NEEEM! EZEK MAGÁN SZEMÉLYEK, AKIK KIHASZNÁLNAK MINDEN MAGYART! Rabszolga sorban tartanak minket! Ezért, ha azorbánkormány csak annyit tett volna, hogy elzavarta őket, AZ IS NAGY TETT LENNE. Ráment a magánnyugdíj megtakarításunk, de hidd el, SOKKAL JOBBAN JÁRTUNK!
Ne feledd, azorbánkormányra van némi ráhatásunk, ám az IMF-re SEMMI!
Emlékezz, mi lett az olaszokkal. 2(?) év Goldman Sachs kormányzás után, szakértői kormány után Meloni csomó ígérettel nyert! Sokat ígért! S mit tartott be? Kb SEMMIT! Miért? MERT OLYAN HÁTTÉRALKUKAT KÖTÖTT A szakértői kormány, AMELYEK TELJESEN MEGKÖTIK A MELÓNI KEZÉT! Rövid idő is elég, hogy visszalőjék hazánkat egy TOTÁLIS RABSZOLGASÁGBA!
Mert mi a másik jelentős dolog, amit tesznek? Eladják a gáztározókat, a gáz és olajvezetékeket, a finomítókat… Ezzel mit tesznek? Az itt tulajdont szerző cége kezébe teszik, a benzin árat, a fűtést az egyes energia árakat. Azaz, AZ Ő KEZÜKBEN LESZ, HA CSAK AZ ÜZEMANYAG ÁRA, AKKOR IS MINDEN FELETT, AMIRE HAT AZ ÜZEMANYAG ÁRA, magán cégek befolyása alá kerül. Ők pedig mire törekszenek, a SAJÁT PROFITJUK ÉRDEKLI ŐKET. Az üzemanyag ár pedig befolyással van az összes termék árára, az inflációra és a mindennapjainkra… A MINDENNAPOKRA! Mindenre ami minket érint.
MAGÁN CÉGEK KEZÉBE ADNÁK A TE, A CSALÁDOD JELENÉT ÉS JÖVŐJÉT! Magánkézbe! egy másik ember jóindulatára bíznának mindent úgy, hogy ez a valaki, nem ismer Téged! Nem ismer és nem is érdekled! Ráadásul azt se állíthatjuk, hogy legalább egy nemzet lennénk és ezen az alapon TÖRÖDNE VELED! Nem fog! Nem TÖRŐDIK VELED! Le se szarja, hogy mi van, lesz Veled, a családoddal, a gyerekeiddel, azok jövőjével.
Sok vetülete van még a helyzetnek, ám mindegyik résznek egy a mozgató rugója. Mégpedig az, hogy a némiképpen ellenőrizhető, kontrollálható állami pozíciókat, MAGÁNKÉZBE ADJÁK! Kiszolgáltassák egy profittermelő csapatnak, akik a te hasznod helyett CSUPÁN A SAJÁTJUKKAL TÖRŐDNEK!
Rendbe teszik a gazdaságot a multi cégek hasznára!
Eladnak kulcs pozíciókat magán cégeknek, az ő hasznukra!
S Te ott maradsz a nehézségeiddel, a gondjaiddal, de egy, a legfontosabb megvalósul: GAZDASÁGOT RENDBE TETTÉK ÉS MINDEN HALAD TOVÁBB!
REMÉLEM BOLDOG VAGY!
ANNYIRA JÓ FEJ VAGY, HOGY A SAJÁT ÉS A SZERETTEID KÁRÁRA UGYAN DE RENDBE HOZTAD A GAZDASÁGOT!
Szuper vagy! Meg a gyerekeid is! Feláldoztátok magatokat és a jövőtöket pár ember meggazdagodásának az oltárán! Hajrá, csak így tovább!
Somogyi Péter
Hagyatékőrző
