A beszéd, a reakciók, a hozzászólások, újat nem hoztak. Mert ugye beszélt valamiről. A hozzászólok pedig beszéltek minden másról. Vádaskodtak, beszóltak, lejáratni próbáltak. Persze az elhangzottakkal kapcsolatban valós, érdemi hozzászólás nem született.
https://magyart.blog.hu/2024/04/04/politika_magyarul_vagy_vilagtrend_a_mocskolodas
Így aztán, elindult a “csihi-puhi, lökdösődés”, ahogyan előre megmondta…
De ebből is csak baj lett…
A merjünk kicsik lenni helyzetben, ilyenkor illik a farkunkat behúzva, a sarokban nyüszítve tűrni. Némán, szemlesütve tűrni, hiszen most megmondják nekünk hol a helyünk, amit illene végre újra tudomásul vennünk. Gondolták sokan… Főleg a vezető pártok részéről.
Most azonban más szelek fújnak. Többé nem sütjük le a szemünket, nem szűkölünk, hanem… FELKÉSZÜLÜNK! Felkészülünk és megválaszoljuk a vádakat… Tényekkel felelünk a személyeskedésekre… Tesszük a REND elérésének az érdekében, hogy végre azzal foglalkozzunk, aminek itt az ideje, ami az EU-s megmaradását segíti.
Mi lett ebből? Szemfelnyitás! Olyan SZEMFELNYITÁS, amely alapján látszik, tudunk mi is mindent. Akkor is, ha nem beszélünk róla. Sőt EBBEN A KONCENTRÁCIÓBAN előadva, valóban SZEMFELNYITÁSKÉNT HATOTT!
Eredetileg is ez volt a cél, de persze nem ezen a módon és nem ezekkel a témákkal. Hiszen az érdemi vita helyett, a személyeskedés, az ítélkezés és az azokkal szembeni “védekezés”, illetve a korrekt válasz, vagy az elgondolkodtató kérdéseké lett a főszerep.
Mire gondolok? Furcsa, bár általam már tudott dolgokat, itt újra megfigyelhettük. Például: a kifogásolt orosz vendégmunkások kérdése (magyar 7000,-, német 300000,- spanyol 100000,- francia területen pedig 60000,- fő), amelyben neheztelnek ránk, a mi 7000-rünk miatt. Sokallják!Vagy a kereskedelem az oroszokkal. Sokszorosa a mi kereskedelmi mérlegünknek, igaz, török, indiai vagy más közvetítőkön keresztül… KETTŐSMÉRCE! Sok ilyen hangzott el. Mint az is, amikor mp azt mondta, az EU-s képviselői poszt, igazi kamuállás, ami csak arra jó, hogy zsíros fizetésért semmit csináljunk. Majd beül az ottani székbe és ígéretének ellenére mégis csak a zsíros fizetésű, kamu állás HASZONÉLVEZŐJE lett. Úgy beszélt mint aki hazudik?
Mit figyelhetünk meg? Mindenki csinálja, sőt mások sokkal jobban, de titokban, csendben, sumákul. Megfigyeltem, hogy ez valami kommunista tempó. Ott volt az, hogy egyes dolgokat, kis társaságban elismertek, majd hozzátették, hogy rendben, tudjuk, DE ERRŐL NE BESZÉLJÜNK! S ha nem beszélünk róla, olyan mintha nem is volna. Az illúzió világa. Nem mondjuk, NINCS. Mint a király új ruhája. Ha azt állítjuk, szép és tetszetős, akkor mintha nem is lenne a király meztelen. Illetve ahhoz is hasonlít, mint a kádári jelszó: aki nincs ellenünk, az velünk van.
Mi ebben a fura?
Több helyről is hallottam, üzleti körökből, hogy nem kell ennyire szókimondónak lenni. Nem vezet jóra ez a kommunikáció, mert mindenki megharagszik ránk. Megorrol és majd betesz ahol nem várjuk…
Nos, lehet, ilyen ez a nyugati politika. Mást mondanak, mint amit tesznek. De vajon miért teszik? CSAK NEM A RÉGI DEMOKRATIKUS HATALOMGYAKORLÁS MÓDJA EZ? Ha a választót nem zavarjuk meg ilyen igazságokkal, akkor nyugodtan szavaz ránk. MI MEG AMÚGY IS JOBBAN TUDJUK, MI A JÓ NEKIK! Azaz nem avatjuk be őket a folyamatba! S milyen jól működött ez az internet világa előtt! Milyen hatékony volt ez a közösségi oldalak megléte előtt. De ma amikor majd minden viszonylag hamar kiderül, főleg ha valaki olvas a sorok között is, akkor lehet eljött egy új kommunikációs korszak ideje! MÉGPEDIG AZ EGYENES BESZÉD IDEJE! Persze, ez továbbra se teljeskörű. A hatalom nyilván nem oszt meg mindent. Tilt, elhallgat, csúsztat, sumákol, ha a hatalma múlik rajta, de mégis talán a minimális gondolkodással kideríthető esetek bevallása, nyílt kommunikációja, ma már ELKERÜLHETETLEN!
Látszik, a mi politikusaink ezekben a kérdésekben, mint az ukrán háború, az illegális migráció, egy nyitottabb kommunikációt folytatnak mint a nyugati barátaink. Akik persze ezért haragszanak ránk. Nyilván, mert azt hiszik, ezzel nem lesz teljes a cirkusz amit a népnek nyújtanak. (CIRKUSZT, KENYERET!) Pedig láthatnák, hogy a mai információ áradatban nem elkerülhető, hogy az EU-s nyilatkozatok ne derüljenek ki. Sőt tovább megyek, amit már megírtak némely ellenzéki orgánumok, hogy ezeket az itthoni választási harcban, igazán jól fel lehet használni! Bizony így van! Sőt azt se veszik észre liberális vezetőink, hogy ennek A NYÍLTSÁGNAK A HIÁNYA, SOKUK BUKÁSÁT IDÉZTE MÁR ELŐ. A megfelelő helyen VÉTETT NYILATKOZAT, KOMOLY HATÁSSAL VAN AZ ITTHONIAK BIZALMÁRA. S mint tudjuk a választásokat még itthon kell nyerni! ITTHON KELL NYERNI, MEGNYERNI! Mert ezzel a megbizatással lehet aztán kint is sakkozni.
Mint hallottuk az egyik német politikus szerint a fidesz nem nyert eu-s választást 24-ben. Miközben az ő pártja 30, a fidesz 45%-ot kapott. Milyen furák A SZÁMOK, ADATOK! ITT MÁR NEM SEGÍT A NYILATKOZGATÁS! Itt már van egy számokban kifejezhető valóság. Az se számít, mit hiszel! Ezek számok. S persze a statisztikát lehet manipulálni, de nem mindent és azért nagyjából elfogadott sarokpontok még vannak. Ki tudja meddig?!
S bizony: A HAZUG EMBERT ELŐBB UTÓLÉRIK, MINT A SÁNTA KUTYÁT!!! Főleg napjainkban. Látjuk ezt mindenféle hatalomnál. Mindegyik belefut hasonló csúsztatásba, csak ahogyan én látom, a balnak nevezett oldal jobban. Talán ők HÜLYÉBBNEK, BUTÁBBNAK tartják a választókat. Hiszen 45-90 évig voltak megkérdőjelezhetetlen hatalomban. Elfelejtik, hogy mindezt egy KATONAI JELENLÉT és egy sokkal elmaradottabb kommunikáció segítette!
Az azonban igaz, napjainkat is áthatja még, a felsőbbrendűségük, a megkérdőjelezhetetlenségükbe vetett hitük. Azaz SIMÁN LENÉZNEK, LESZÓLNAK! Több olyan esettel találkoztam, találkozom, hogy engem jól ismerők, s nálam nem éppen okosabb vagy műveltebb emberek szólnak le olyan közösségeket, nevezik őket minden szarnak…, ahol egy kis gondolkodással beláthatnák, én is tagja vagyok ezeknek valamilyen formában. Mondjuk én az EU ellen szavaztam. Tudom is miért és védeni is tudom az álláspontomat. Persze csak olyannal szemben, aki nem hitből vitatkozik, hanem ismerete is van a témáról. De ilyen közösség van több. Miközben bizony nem én vagyok információ és tudáshiányos az adott kérdésekben.
Szerintem eljött az ideje a nyitottabb, a teljesen nyitott kommunikációnak. S egy ujjító módszer, mint amit most a mieink elkezdtek pár kérdésben alkalmazni, nem hiba, azért mert a többiek nem így csinálják. Hanem inkább úttörő lépés, követendő példa! S mint mondtam a népek hülyítése, a cirkusznak ez a formája egyre inkább alkalmatlan a hatalomba kerüléshez, maradáshoz.
Persze naivak ne legyünk! A hatalom az a hatalom, Magához hű és hatalomban akar maradni! De az is tény, hogy mi kikényszeríthetjük a pozitív változást! Mivel? Azzal, hogy magunk tájékozódunk, nyilván nem egyoldalúan, gondolkodunk és kérdezünk! ISMERETEKET SZERZÜNK, GONDOLKODUNK ÉS KÉRDEZÜNK!
Tedd meg! Mozdíts Te is a VILÁGUNKON! HATALMADBAN ÁLL! Mint írtam, gondolkozz! Ne hőzöngj! Ne valami ellen tegyél, mint az nyugatiak, hanem magyar módra VALAMIÉRT TEGYÉL! S megmondom egy kormány megbuktatása nem valamiért, hanem az valami ellen szól! Jobban csinálni egy családpolitikát, az valamiért van. S ha közben kormányt is váltunk, mert szükséges, az rendben van. De csak azért… nem sokat ér! S közben ne feledd, HA A RENDSZER HIBÁS, mint pl a DEMOKRÁCIA, akkor az azokat üzemeltetők, SE FOGNAK TUDNI CSODÁT TENNI! Mert a keretek nem alkalmasak rá! NEM ALKALMASAK!
https://magyart.blog.hu/2024/07/25/elvettek_istent_s_adtak_a_demokraciat
Gondolkodni ér!
Szól az egyik oldalam címe. TEGYÜK!
Valami ilyesmi az egyik, másik tanulsága az EU-s parlamenti napnak, Orbán Viktorral, Magyar Péterrel és más résztvevőkkel. Tanulságos volt, de nem felemelő. Sőt, inkább szomorú, hogy azok akik vezetni hivatottak minket, az EU-t, ezen a szinten vannak. Soha sem fogom megérteni, ha valaki 300000,- orosz embert foglalkoztat, mi 7000,-et, az vajon minek alapján ró meg minket ezen lépésünkkért. Főleg úgy, hogy ezek az információk, ma már viszonylag könnyen fellelhetőek. Ennyire hülyének néz minket, a választókat? Vagy ennyire bízik a hatalmában? Azaz tudja, hogy mi semmiképpen se tudjuk őt leváltani, neki baja nem eshet, számon kérni nem lehet… Ki ígérhette ezt meg nekik? Milyen alapon? … De bármelyik is igaz, felmerül a kérdés, mi az alapja egy ennyire flegma, lenéző viselkedésnek?! https://magyart.blog.hu/2024/04/12/demokracia_a_szent_tehen
Gondolkodni, soha se késő!
Somogyi Péter
Hagyatékőrző
