Kereszténységünk és Istenhitünk I.
Talán érdemes a kérdést ott kezdeni, ahol a világ kezdődött, a teremtésnél.
Bizonyított, hogy a hunok, az avarok és a magyarok túlnyomórészt keresztények voltak. Sok külföldi forrás igazolja ezt és nagyszámú tárgyi emlék is. Gondoljunk csak a kereszt ereklyetartókra, vagy a kereszt mintát tartalmazó tarsolyokra (tiszabezdédi tarsolylemez). Sőt ma már azt is tudjuk, hogy a szkíta kereszténység Krisztus előtt 300 évvel létezett. Sokak szerint a kereszténység nem Krisztussal keletkezett. Az alapelvek szépen gyűltek, mint ahogyan a mag gyökeret és hajtást ereszt, fává cseperedik, virágba borul, majd gyümölcsöt hoz. Ez a gyümölcs Jézus Krisztus. Hagyományunk azt mondja: Jézus Krisztus aranyalma. Mert alma által vész el a világ és az aranyalma által váltódik meg.
Így helyén való, ha a biblia elején található Gilgames eposz teremtéstörténetéből indulunk ki. Az írás szerint: Kezdetben vala az ige és az ige Isten vala. Mai módon kifejezve, először csak az Isten létezett. Majd a történet szerint megteremti a világot. Mivel csak ő létezik, így egyértelmű, hogy csakis önmagából teremthette a világot. ÍGY MINDANNYIAN ISTENBŐL VALÓK VAGYUNK! Minden, ami a világban létezik, az Istenből való valóság. Azért vagyunk ilyen sokfélék, mert más és más korláttal rendelkezünk. Felvetődik az a kérdés is, hogy ezen ismeretek birtokában vajon mi a különbség a profán és a szakrális tér között? Nyilvánvaló, hogy semmi, hiszen a profán (Isten nélküli) tér nem létezik. Az Istenből teremtett valóságnak nincsen olyan pontja, ahol az Úristen ne lenne megtalálható!
Tudjuk azt is, hogy a teremtés ötödik napján, megteremti az Úr az embert. Nem Ádámot, hanem az embert. Azért nem Ádámot, mert a férfinek nő nélkül nincs értelme. Nem létezik. Hiszen az írás szerint is, az ember bordájából készül a nő. Tehát az emberből kivesznek valamit. Az lesz a nő, és ami marad, az a férfi. Ez a hatodik nap eredménye. Az Úristen teremtett az egy egészből két felet. Akik, ha hozzá szeretnének közelebb kerülni, előbb eggyé kell válniuk! A magyar hagyomány így is mondja: fele-ségem, férjem (felem). Amennyiben az Isteni teljesség a kiinduló pont, és elfogadjuk, hogy magunk is a teljességre törekszünk, akkor nekünk a teremtéssel ellentétes irányt kell bejárnunk. Az Istenhez vezető első lépcső az 6. nap teljességének a megélése. Ez pedig a boldog szerelemben, a teljes összeolvadáskor következik be.
Sok minden következik ebből.
Az emberi teljesség csak párosan élhető meg.
A Teljesség gyümölcse a gyermek.
A Szentháromság: Apa-Anya-Gyermek. A magyar hagyomány is így tudja. Az Atya-Fiú-Szentlélek, csak az Isten férfi erejének, a teremtő erőnek a három alakja. Hiányzik belőle a befogadás, az alakadás, az alakformálás, amire a nő képes. A Nő-Isteni energia.
A teremtésnek ez a rendszere a fizikai valóságban is megfigyelhető. A nemi szerveink pont egymásba illenek. A nők befogadóak. A férfi teremtő ereje a befogadás után a nő testéből, véréből alkot gyümölcsöt, a gyermeket. Ez az alakadás, alakformálás, amely a nő nélkül, a Nő-Isteni energiák nélkül elképzelhetetlen!
Tudjuk, hogy minden gyermek a világban bárhol, a spirál és a szálkás vonalak után először egy kört rajzol, amelybe egy egyenlő szárú keresztet húz. Napkeresztnek is hívjuk ezt. Tudjuk, hogy a magyar hagyományban a létezik a keresztszemes öltés. Ilyenkor a készítő egy egyenlő szárú keresztet hímez, amelyet több vidékünkön is igének hívnak. Tehát a hímző, Igét, azaz Istent hímez. A mi hagyományunk megőrizte azt a jelet, amely minden gyermek lelkében kódolva van, csak többségük elfelejti ezt a későbbiek során.
Hagyományunkban a napkereszt közepén lép be az Úristen a mi világunkba. Ott lép be a teremtő erő. A kör pedig a női erő jelképe, a befogadó, alak adó erő jelképe. A kettő együtt a teljesség jele. Ez megtalálható a Szent Koronánkon, az adventi koszorún, ez az építészetünk alap egysége.
Segíts magadon az Isten is megsegít!
Mondja a mondás. Ebből és a fentiekből következően, teljesen felesleges könyörögnünk az égiekhez, az Úrhoz. Hiszen, ha megtesszük a magunkét, ő teljesen biztos, hogy hozzá teszi a magáét. Miért? Mert mint teremtőnk, legalább olyan viszonyban van velünk, mint az édesanyánk. Sőt ő nem „csak” mint az anyák, néha érzi meg tetteinket, helyzetünket, hanem velünk együtt újra és újra meg is éli azt. Mindig segít rajtunk, ha akaratunk, vágyunk nem mond ellent az élet törvényeinek! Ezért is hangzik másként a szerintem helyes Miatyánk:
"Magyar" Miatyánk (Wass Albert: Hagyaték, nyomán)
Urunk Istenünk, Mennyei Atyánk,
Áldott legyen a Te neved!
Mert eljött már a Te országod,
Mivelünk és mibennünk.
És tudjuk, hogy bántódásunk nem eshetik többé,
Mert megszabadítottál minket,
És erőt adtál az élethez,
Amely Téged dicsér Urunk,
Örökkön örökké! Ámen
folytatás következik…
