Útmutatás a múltból

Sokszor kérdezik tőlem, hogy mire jó ez sok emlékezés? Miért kell annyit foglalkozni a múlttal, a magyar hagyománnyal és a történelemmel. Nekem meggyőződésem, hogy az emberi problémák nem sokat változtak az időben, csak a környezet, amiben kialakulnak. Ezért, a hagyományból, az ősök tapasztalatából kiindulva könnyebben találhatunk megoldást korunk bajaira, hiszen ezek egy része már létezik, csak aktualizálnunk kell őket. Többször előfordult már velünk, hogy vert helyzetben, erős külső befolyás mellett kellet megmaradnunk magyarnak. Sokszor volt, hogy veszélybe került a létünk és ez által a kultúránk, amely kétségtelenül az európai kultúra szerves része.

Ma hasonló időket élünk! Az európai alkotmányba nem került be a keresztény eszme meghatározó volta. Az Istent önmagából kivető Európa ma nagyobb veszélyben van, mint akkor lett volna, ha török megszállás alá kerül. Nagyobb a veszély, hiszen Európa lakói saját szabad akaratukból kívánnak megválni a sok évszádon keresztül az európai kultúrát meghatározó keresztény eszmeiségtől.

A XV. század már a folyamatos fenyegetettség jegyében telt. Az oszmán hódítás rohamos gyorsasággal vetette meg a lábát kontinensünkön. Királyaink már a XIV. századtól harcoltak a török előrenyomulás következtében a balkánon. Nem volt ez másképp a nándorfehérvári (ma Belgrád) diadal idejében sem, amely 550. évfordulóját ünnepeljük az idén (2006 július 22-én). Az akkori korra is jellemző, hogy bár Európa országai érezték a közelgő veszedelmet, ám annak megakadályozásáról inkább csak beszéltek, segítséget a magyar vezetésű ellenállásnak nem adtak. Ennek egyik figyelemfelkeltő példája az I. Ulászló királyunk felé tett ígéret megszegése, 1444 őszén. A nemzetközi összefogással felállított keresztény flotta vállalta, hogy megakadályozza a török ázsiai hadtesteinek európai partraszállását. De az ígéret, álnok csalássá vált, mert nem hogy megakadályozta volna a partraszállást, de hajóival aranyért cserébe maga szállította át az ázsiai muszlim sereget.

A helyzet 1456-ban sem volt rózsásabb. Ugyan nem ártottak nekünk a nyugati „szövetségesek”, de a megígért keresztes had, amely verbuválását 1453. szeptember 30-án kezdték soha nem érkezett meg. A vár védelmét Hunyadi János irányította. Vezetésével a 60.000 fős magyar haderő, a 150.000 fős oszmán haderővel szemben sikeresen védte meg a nándorfehérvári várat. A kudarc további majd 70 esztendőre elvette a török kedvét Európától, az európai hódítástól.

A keresztes haderő hiánya azt eredményezte, hogy a védelmet ellátó csapatok ca. 95%-ban magyar volt. A hősies küzdelem eredményeképpen Európa újra fellélegezhetett. A diadal jelentőségét mutatja, hogy a pápa elrendeli a győzelem emlékére és a magyarok felé köszönetül, a déli harangszót, az Úrangyala imádság elmondását és a nyugati egyházban az Urunk színeváltozásának ünneplését (augusztus 6.). Hunyadi János Magyarország kormányzója a csata után meghal. Személyével a haza egyik legnagyobb védelmezőjét veszítjük el. A hazaszeretet kiemelkedő példája ő. Vezetésével erősítjük meg déli határainkat, védjük meg Európát az oszmán hódítás elől. A muszlim vallás bevezetése, sok nemzetet temetett maga alá. A korabeli Európa megmenekült ettől a szomorú végzettől.

Hunyadi Jánosról, mint hősről tudjuk, hogy az isteni jelenlét erősítésének céljából, rózsafűzért hordott a kardján. A néphagyomány szerint ez legyőzhetetlenséget vont maga után. Bosnyák Sándor gyűjtése nyomán kiderült, van a magyar hagyományban még egy vezetőnk, aki a rózsafűzért kardján hordja. Ő a mi Szent László királyunk, a Szűzanya lovagja, a lovagkirály. Hunyadi János tehát bizonyos külső jegyek használatával is, nem csak cselekedeteiben, a nagy király emlékét, hagyatékát viszi tovább. Szent László királyunkról elmondhatjuk, hogy az egyik legaktuálisabb szentünk, akihez fohászkodni érdemes. Mai világunkban azt látjuk, hogy az igaznál előbbre való a jogszerű és a tudásnál pedig a jól informáltság. Mintha világunk egy kicsit elcsúszna, világképünk nem fedné a valóságot. A tájékoztatás (média), nem a szerepének megfelelően informál, hanem véleményt nyilvánít, véleményt alakít, befolyásol. Ezzel magában még nem volna baj, de ezzel a lehetőséggel, ami a kezében van, visszaél! Az információ áramlás csatornáit elvtelenül, a legtöbbet kínálónak kiárusítja. A pénzért eladott csatornákon áramló információkért felelősséget nem vállal, azok kontrol nélküli terjesztését busás haszon ellenében szolgálja. Ez az irány pedig káros. Ellent mond egy Jézusi kinyilatkoztatásnak, mely szerint: „Beszédetekben legyen: az igen, igen; a nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van” (Mt.5,37).

Ennek a Krisztusi kijelentésnek továbbélése figyelhető meg az egyik Szent László mondánkban: Szent László királyunk lovagol és lovával lágy talajra téved. Nagyon lassan halad, hiszen a lova patája egyre mélyebbre süllyed a lágy talajba. Ekkor az Úristen segítségét kérve az égbe kiállt. „Uramisten add, hogy a föld legyen föld és a kő legyen kő!” És így lett. Az Úristen segítségével szent királyunk megmenekül. Számunkra ez az üzenet példamutató. Mely szerint nem kell másra törekednünk, mint hogy az igen, igen, a nem, pedig nem legyen. Az őszinteség, és az egyenesség, minden esetben az önismeret valamint a jó emberi kapcsolatok alapja. Törekvésünk ebbe az irányba, mindkét vezetőnk életútját végig követve, eredményt hoz, teljesen mindegy, hogy kapunk-e külső, idegen segítséget, vagy sem. Az Istenbe vetett bizalom, hit, az igazság áhítása és az egyenességre való törekvés minden esetben meghozza az Isteni segítséget, a várt győzelmet. Vezetőink arra is figyeltek, hogy jelképekben, külső megjelenésű üzenetekben is értéket közvetítsenek, hogy felfedezhessük az utat, amit követnünk kell. Az ő példájuk nyomán és az út követőjeként, a segítségben és a végső győzelemben bízva mi is megengedhetjük magunknak, hogy a lelki törekvéseinknek külső megjelenésű mutatója, képviselője is legyen. Bár mi már kardot nem hordunk, de a győzelemhez segítő, önmagunkat is folyton a vállalt törekvésre emlékeztető céllal hordjuk magunknál (akár karon, nyakban,…), a rózsafüzérünket!

Különösen értékes lehet számunkra, ha találunk egy régi családi darabot. A rózsafüzér, becses értéke a magyar hagyománynak, mert ismereteink szerint jobbágyaink könnyebben mondtak le kicsiny földjükről mint rózsafüzérükről. Legyünk hát bátrak mi is! Istennel a magyar feltámadásért küzdve, mutassuk ki bátran hovatartozásunkat!

(dr. Varga Tibor kutatásai alapján, Somogyi Péter)